Mindig azok tudnak a
legjobban megbántani, akiket a legjobban szeretünk. Akik valaha biztosítottak
szeretetükről, s ez a szeretet valamiféle lelki menedéket jelentett számunkra.
Fáj, amikor a másiknak valamiért – érthetetlen,
hogy miért – megrendül a szeretete, a bizalma. Amikor ő, akiről azt gondoltuk,
hogy nagy vonalakban ismeri a lelkületünket, szándékunkat, egyszercsak
érthetetlen és igazságtalan vádakkal vádol. Amikor hátat fordít, pedig
tekintetét keressük. Amikor megtört nádszálként, pislákoló lángocskaként állunk
előtte, de ő már nem az irgalmasság lelkületével tekint ránk. Amikor igazán a
„mélységből” kiáltunk felé, de ő már nem tudja, nem akarja többé meghallani.
Tudom, nem szabad emberekbe túlzott bizalmat
helyezni, vagy beléjük akarni kapaszkodni Isten helyett. De talán szabad a jót
feltételezni, örvendeni a másik ember szeretetének, bizalmának, segítségének,
és talán szabad keresztülszúrva érezni magam, amikor ezeket ártatlanul veszítem
el.
És talán
szabad e tüskével a szívemben is felállni, és nem „lerázni a port a lábamról”,
hanem a magam részéről mégis megpróbálni kitartani ebben a szeretetben.
5 megjegyzés:
Szia!
Nem ismerem a konkrét esetet, nem is szeretnék beleszólni. De szerintem olyan a szeretet kockázata, mint Isten kockázata velünk. Ő szeret minket, mi pedig mégis megbántjuk Őt. Szóval kockázatos dolog szeretni. Szerintem merj nyugodtan bízni másokban, mert Isten is bízik bennünk végtelenül.Persze tudom, csúnyán vissza tudnak élni a bizalmunkkal, és akkor az fáj.
Milyen találó kifejezés ez, hogy „kockázatos”. Igen, talán valahogy így lehet.
Ő egyébként egy jó ember, aki az elmúlt években többször ajánlotta segítségét, ezért volt most „hidegzuhany” ez az elutasítás. Picit „átverve” érzem magam. De nem akarom, hogy ez a csalódottság elhatalmasodjon rajtam. Próbálom felmenteni őt, megérteni a terheit. Én is azt gondolom, hogy muszáj újra és újra bízni, szeretni.
Testvéremmel hasonló témáról beszélgettünk és mondott valamit a végén, amiben teljesen egyetértek vele, és segíthet a feldolgozásban, túllépni, bár nehéz megvalósítani...Azt mondta, hogy ilyen helyzetben fontos arra figyelni, hogy utólag ne maradjon tüske bennünk.Néha olyan bölcseket tud mondani a kis húgom, hogy csak nézek:-)
Köszönöm, és üdv a blogon!
Bizony fontos lenne ez, még ha marad is néhány szálka a tüskéből. Pár napja mondta nekem egy atya – más témával kapcsolatban – hogy adhatunk tiszta lapot, de a nyomok azért megmaradnak… Milyen kár. Olyan jó lenne, ha mindig eltűnhetnének minden fájdalom, megbántás, félreértés nyomai.
És az milyen durva, hogy bűnös élet utáni megtéréskor mennyi heg van a megtérőben!
Nem érdemes bűnt elkövetni. Semmilyet.
Az meg, hogy mindenki emberből van, egy valóban nyomorúságos tapasztalat. Erre azt mondta az első lelkivezetőm, hogy az én hibám, minek tettem fel mindent arra a lapra. Ezért kell az életünkben Istent tenni és nagyon erősen az első helyre, mert különben állandóan ezek a csalódások érnek :(((
(Egyébként én se tudom, hogy miről is van szó konkrétan...)
Megjegyzés küldése