2011. október 20., csütörtök

Keresztülszúrva 2.



Mindig azok tudnak a legjobban megbántani, akiket a legjobban szeretünk. Akik valaha biztosítottak szeretetükről, s ez a szeretet valamiféle lelki menedéket jelentett számunkra.

Fáj, amikor a másiknak valamiért – érthetetlen, hogy miért – megrendül a szeretete, a bizalma. Amikor ő, akiről azt gondoltuk, hogy nagy vonalakban ismeri a lelkületünket, szándékunkat, egyszercsak érthetetlen és igazságtalan vádakkal vádol. Amikor hátat fordít, pedig tekintetét keressük. Amikor megtört nádszálként, pislákoló lángocskaként állunk előtte, de ő már nem az irgalmasság lelkületével tekint ránk. Amikor igazán a „mélységből” kiáltunk felé, de ő már nem tudja, nem akarja többé meghallani.

Tudom, nem szabad emberekbe túlzott bizalmat helyezni, vagy beléjük akarni kapaszkodni Isten helyett. De talán szabad a jót feltételezni, örvendeni a másik ember szeretetének, bizalmának, segítségének, és talán szabad keresztülszúrva érezni magam, amikor ezeket ártatlanul veszítem el.

És talán szabad e tüskével a szívemben is felállni, és nem „lerázni a port a lábamról”, hanem a magam részéről mégis megpróbálni kitartani ebben a szeretetben.




5 megjegyzés:

Reina Nicolasa írta...

Szia!

Nem ismerem a konkrét esetet, nem is szeretnék beleszólni. De szerintem olyan a szeretet kockázata, mint Isten kockázata velünk. Ő szeret minket, mi pedig mégis megbántjuk Őt. Szóval kockázatos dolog szeretni. Szerintem merj nyugodtan bízni másokban, mert Isten is bízik bennünk végtelenül.Persze tudom, csúnyán vissza tudnak élni a bizalmunkkal, és akkor az fáj.

Anna-Christina írta...

Milyen találó kifejezés ez, hogy „kockázatos”. Igen, talán valahogy így lehet.
Ő egyébként egy jó ember, aki az elmúlt években többször ajánlotta segítségét, ezért volt most „hidegzuhany” ez az elutasítás. Picit „átverve” érzem magam. De nem akarom, hogy ez a csalódottság elhatalmasodjon rajtam. Próbálom felmenteni őt, megérteni a terheit. Én is azt gondolom, hogy muszáj újra és újra bízni, szeretni.

Luscinia írta...

Testvéremmel hasonló témáról beszélgettünk és mondott valamit a végén, amiben teljesen egyetértek vele, és segíthet a feldolgozásban, túllépni, bár nehéz megvalósítani...Azt mondta, hogy ilyen helyzetben fontos arra figyelni, hogy utólag ne maradjon tüske bennünk.Néha olyan bölcseket tud mondani a kis húgom, hogy csak nézek:-)

Anna-Christina írta...

Köszönöm, és üdv a blogon!
Bizony fontos lenne ez, még ha marad is néhány szálka a tüskéből. Pár napja mondta nekem egy atya – más témával kapcsolatban – hogy adhatunk tiszta lapot, de a nyomok azért megmaradnak… Milyen kár. Olyan jó lenne, ha mindig eltűnhetnének minden fájdalom, megbántás, félreértés nyomai.

Mária Magdaléna írta...

És az milyen durva, hogy bűnös élet utáni megtéréskor mennyi heg van a megtérőben!
Nem érdemes bűnt elkövetni. Semmilyet.

Az meg, hogy mindenki emberből van, egy valóban nyomorúságos tapasztalat. Erre azt mondta az első lelkivezetőm, hogy az én hibám, minek tettem fel mindent arra a lapra. Ezért kell az életünkben Istent tenni és nagyon erősen az első helyre, mert különben állandóan ezek a csalódások érnek :(((

(Egyébként én se tudom, hogy miről is van szó konkrétan...)