„…Kezed áld vagy büntet,
egész életünket
adtad, hát el
is veheted…”
(Hozsanna 229. ének,
felajánlási versszakok)
Megérintett,
mert megint immár napok óta sírdogálok az elvesztésén valaminek (és vele
együtt valakinek), amit szerettem, ami fontos volt, amit két kézzel szorongattam, amit
féltettem, nem akartam, hogy megváltozzon…
Vajon van-e valamink, amit ne Istentől kaptunk volna?
S van-e valamink, amit ne
vehetne el, anélkül, hogy számonkérhetnénk, hogy vádolhatnánk?
És
érezhetjük büntetésnek. De valójában mindennek, a fájdalomnak is, helye kell
legyen az életünkben, mert a teremtésben rend van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése