If you don’t have it, you don’t need it
Ezt az angol nyelvű feliratot egy kigyúrt világfi pólóján olvastam ma reggel a metrón.
Elgondolkodtatott.
Azt hiszem, könnyen „megkeresztelhető” gondolat.
Hiszem-e, hogy amire tényleg szükségem van, és pont akkor, amikor tényleg szükségem van rá, Isten megadja? Hiszem-e, hogy amihez nem segít hozzá, az nem is olyan lényeges számomra? S hiszem-e, hogy ha egy igaz kincset elvesz tőlem, akkor kegyelméből pont ez a hiány fog kinccsé válni, amelyből újabb üdvös kincsek fognak majd forrásozni?
Ha hiszem, akkor miért a kétségbeesés?
Ha nem hiszem, akkor van hova fejlődni…
Ez a kigyúrt világfi valami fontos üzenetet hozott el. Nekem, nekünk. Nekünk, akik oly sokszor nem merjük hinni, hogy az Isten nem más, mint Gondviselés. Ez az üzenet az életünkről szól. Az életünkről, amelyben minden kinccsé válhat, ha megértjük az üzenetet.
7 megjegyzés:
Nagyon értékes gondolataid vannak!
Igazán köszönöm!!!
A szomorúság mindig fogékonnyá teszi az embert.
Most szomorú vagyok, mert elveszítek egy kincset. Ehhez próbálom magam hozzászoktatni, de gyakorlatban nem megy ám ilyen jól! :-/
Neked is szép gondolataid vannak! Az Isten mint tápláló sas-anya különösen megérintett!
Ez a dal nem angyali, nem gregorián. De néha megnyugszik a lélek, ha emberi hangon hallja Isten igéjét:
http://www.youtube.com/watch?v=trAGum-BuTg
Sokszor összefüggenek a dolgok, és előfordulhat, hogy mi "isszuk meg a levét" esetleg olyasminek, amit Isten nem velünk akart volna megcselekedni. Esetleg azért veszi el a kincsünket, mert vaqlaki másnak még nálunk is nagyobb szüksége van rá. Tehát nem nekünk akart ezzel fájdalmat okozni, csak nem lehetett földi körülmények között ezt máshogy intézni. Szerintem Ő mindenképpen kárpótol valahogy minket. Akkor is, ha nem hiszünk ebben. Ez az a kategória, amikor Isten megenged valamit az életünkben, ami nem tűnik "jónak". Pedig Isten a Szeretet, és lehetetlen, hogy rossz származzon Tőle. Ezen sok nem keresztény ember gúnyolódni szokott, de én sosem csalódtam ebben a tételben. Higgyünk a Gondviselésben! Persze tegyünk meg minden tőlünk telhetőt a kincskeresésben is.
Ez a dal tényleg nagyon szép, és a képek is nagyon illenek hozzá, mint ahogy az emberi hang is. Valóban megnyugtatja a lelket.
Köszönöm!
„Miért csüggedsz el, lelkem…?”
Hát ez érdekes kérdés. Ez engem is mindig izgalomba hozott. Vannak olyan emberek, akiknek tényleg szükségük van valamire és nem kapják meg, aztán vannak olyan emberek, akiknek nincsen szükségük valójában, csak nyafognak, aztán van olyan is, hogy valakinek szüksége van valamire, de nem tesz érte, vagy amit kap ezen a címen azt nem tudja elfogadni. Szerintem az is lényeges, hogy jól lássuk ezeket, hogy mi hová tartozunk melyik csoportba.
A szükség meg az igény és annak erőssége vagy mértéke vagy mélysége az személyiség kérdése is.
Bizony, ezek nagy kérdések, nagy titkok. Nincs másunk, csak a bizalom, hogy az Úr jól látja a valódi szükségeinket.
Megjegyzés küldése