Mindig
azok tudnak a legjobban megbántani, akiket a legjobban szeretünk. Tőlük a
legapróbb tüskét is úgy érzékeljük, mintha csak hatalmas kést szúrnának belénk.
Fáj, amikor ártatlanul veszítjük el valaki
bizalmát, aki nagyon fontos nekünk. Amikor ő mások – valótlan – állításaiból
ítél meg bennünket, anélkül, hogy lehetőséget adna igazságunk megvédésére.
Amikor ő szeretetteljes közeledésünkre cinikus lenézéssel válaszol. Amikor ő
őszinte felebaráti szeretetünket valami ferde és zavaros érzelemnek könyveli
el. Amikor ő, bár nyilvánvalóan elítél, kérdésünkre: Mi a baj? így
felel: Semmi…, bebetonozva ezzel az egyetlen csatornát, ami
kommunikációhoz, tisztázáshoz, a bizalom és a szeretet helyreállításához,
magyarán a Gonosz pofoncsapásához vezethetne. Az ember ilyenkor olyan
kétségbeesetten tehetetlen.
Így érzem magam most, keresztülszúrva egy
szeretett személy tüskéjével, aki másoknak hitt, s nem kíváncsi az igazságra.
Egy kedves barátnőm ezt szokta mondani: ha
valaki megbánt, az azért van, mert imádkoznod kell érte!, a gyóntatóm pedig
ezt: ha valaki megbánt, te keress mentséget számára! Ezeket a mondatokat
forgatom a fejemben, s próbálom megvalósítani. Talán nem is megy olyan rosszul.
Mentséget már találtam. Az ima is beindul lassan… Talán azért megy ilyen
könnyen, mert tényleg nagyon szeretem az illetőt…
Tényleg nagyon szeretem? Biztosan? „A
szeretet… nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel… mindent eltűr… mindent
elvisel.” (1Kor 13,5-7). Kemény beszéd. Van hova fejlődnöm. És biztosan érdemes
is. Mert az ilyen szeretet talán tényleg meghozza a gyümölcsét előbb-utóbb – a
másik ember szívében is.
7 megjegyzés:
Lehet, hogy ez nem szeretet, hanem inkább ragaszkodás. Engedd el a őt (a gondolatokat is). Ha elengedve is szereted, akkor nem ragaszkodás, hanem szeretet.
Még egy dolog nem kell megbocsájtani neki, és talán imádkozni sem kell érte (az már a sokadik lépés lenne és ahhoz elég nagy gyógyultság kell szerintem, mert az ima az mindig alkalmat is ad arra, hogy újra előkerüljön a probléma és ezért hiába tűnik jónak mindig benne van egy megkísértésnek a lehetősége is)...első lépésben elég csak elengedni..elengedni a neheztelést..újra és újra elengedni.
Egyébként azt hiszem a kapuccinusoknál hallottam, hogy a megbocsátás szó fordítása nem az, ahogy mi használjuk, hanem ez az elengedés lenne.
Egyébként számomra elengedni magamtól a haragot azért is könnyebb, mert úgy érzem ez a szó az nem ahhoz a személyhez köthető akire haragszunk (ellenben a megbocsájtani neki szóval), hanem magunkhoz köthető és arra is utal, hogy magunknak teszünk vele jót, magunkat védjük azzal, hogy nem táplálunk negatív érzéseket mások miatt. (A tényeken úgy sem változtathat már utólag senki.)
Szerintem az elengedésben segít az imádság.
De azt nehéz megvalósítani, hogy az embert ne zavarja a hazugság, mert a hazugság nemcsak a mindennapi kis igazunkat sérti, hanem valahol a nagybetűs Igazságot is - aki az Isten.
Az a legrosszabb, mikor valaki megbánt, kihullik mellőled, és Te viszonylag nyugodt maradsz.
Nem tudod eldönteni, most ez jó, keresztényi dolog, amolyan Avilai Szent Terézi, Nada te turbés, vagy pedig csak nem is szeretted azokat, akik elhagytak.
Be kell valljam, mostanában több ember is kizárt az életéből kisebb-nagyobb mértékben, akikre eddig támaszkodtam, szintén kisebb-nagyobb mértékben, és egyik sem tört össze.
Tanácstalan vagyok.
De az is lehet, hogy ezek a dolgok változnak az ember életében, és most ilyen "korszakod" van. Szerintem ez nem baj, meg nem is azt jelenti, hogy nem szeretted volna őket eléggé. Lehet, hogy az Úr most másra akarja "használni" az energiádat, és ezért megkímél az ilyenfajta veszteségek nagy érzelmi hullámaitól.
Amúgy abszolút megértem, hogy zavaró, ha az ember nem törik össze valamitől, amitől össze kellene a "papírforma" szerint. Én is voltam már így... :-/
Én azt hiszem, Ildikóra reagálva, hogy a legelső dolog imádkozni. Nem szabad mondvacsinált ürügyekkel távol maradnunk az imától, mert azt az ördög sugallja. Ő tudja, hogy ez a leghatásosabb és leggyorsabb útja a gyógyulásnak!! A rózsafűzér segítségével a Szűzanya maga gyógyítja a szíveket! És ha ez extra fájdalommal jár, akkor is megéri, mert a szeretet AKARATI döntés. Ez olyan mint a gyónásban. Ha én bánok egy dolgot, de még nem tartok ott, hogy ruháimat megtépve bömböljek a papnak a gyóntatóban, attól még Isten látja a lelkemet, és feloldoz a pap által. Ha meg akarsz bocsátani, már fél siker. De lehet, hogy Ildikó az elengedéssel erre gondolt, de még azt is hozzáteszem, hogy nagy lelkierő kelll hozzá, hogy NEM SZABAD HÁTATFORDÍTANI senkinek!!!
Köszönöm a válaszod! Azt, hogy ki mire hogy reagál, sajnos nagyon meghatározza a környezet, ha nem ügyel rá. Átvesszük mások (talán nagyon is téves) viselkedését.
Megjegyzés küldése