2010. szeptember 29., szerda

Vasárnap

Az elmúlt vasárnap egy kicsit rendhagyó volt a hagyományos rítusú misét látogató hívek számára: kivételesen sem megszokott templomunk, sem megszokott papunk nem tudott rendelkezésre állni. Ezért a Sziklatemplom Szent István kápolnájában mutatta be a szentmisét a Szent Mihály Laikus Káptalan egy másik klerikus tagja. A kicsi hely és a kápolna fizikai adottságaiból származó egyéb kényelmetlenségek ellenére a szentmise egyszerűen gyönyörű volt.



Mária Magdaléna nagy örömére és büszkeségére – a tradíciónak megfelelően – én is kendőt kötöttem…

a csodálatos Anna nénivel...

 Mivel a szentmise időpontja se a megszokott volt, hanem annál jóval később, a szokásos palacsintázós agapé is elmaradt. Így két sétálóskedvű jóbaráttal nekivágtunk a budai utaknak – immár sötétben és szeles hidegben. Becsülettel legyalogoltuk a távot a Gellért tértől a Moszkva térig, aztán a Széna téri palacsintázóban kötöttünk ki, ahol aztán mégiscsak bepótoltuk a palacsintázást és a kólázást.

Mint három korcsmatöltelék... :-))

Kívánok magunknak és mindenkinek ilyen szép, vidám és áldott vasárnap délutánokat!!!

(Képek: Mária Magdaléna)

 

Nincsenek megjegyzések: