Az öröm ideje

Karácsony szeptemberben (???)

Először sokk, aztán felháborodás. Végül valami tenni akarással vegyes sajnálat egyes világfiak és az üzleties szemléletű emberek iránt.

Néhány napja – szeptember közepén (!) - betértem egy közepes méretű ajándékboltba, és megdöbbenve láttam, hogy a boltot elárasztották a karácsonyi áruk. Mikulásokat, rénszarvasokat formázó ajándéktárgyak, havas tájakat ábrázoló csillogó-villogó edények díszelegnek a polcokon. A keresztény(nek látszani akaró) giccses gyermek-Jézus szobrokról most inkább nem beszélek, az megint más téma…

„Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt” – írja a Prédikátor. Mondhatjuk tehát, hogy ideje van az ősznek, és ideje van a Karácsonynak. A bölcs ember mindent a maga idejében tesz, és mindennek a maga idejében örül. Így minden időben van mit tennie és van minek örülnie. Nem tűnik bölcs szándéknak szeptemberre hozni a Karácsony örömét. Szeptemberben annyi mindennek örülhetünk: a Veni Sancté-nak, az iskolába siető apróságoknak, a hulló faleveleknek, az ezerszínű természetnek, az őszi esőnek, a nyárutói napsütésnek. Ideje van ennek az örömnek. S ideje van a karácsonyi várakozás örömének is: erről szól az advent. Aki már szeptemberben elkezdi kimeríteni a karácsonyi várakozás örömének idejét, az lemarad az ősz öröméről, és lemarad az advent öröméről is.

Hát ezért a sajnálat.

„Elnéztem a vesződséget, amit Isten az emberek fiainak ad, hogy bajlódjanak vele. Mindent ő tesz, a maga idejében. Adott ugyan nekik (némi) fogalmat az idő egész folyásáról is, de anélkül, hogy az ember elejétől végig fel tudná fogni, amit az Isten tesz. Ekkor megértettem: nem tehet jobbat az ember, mint hogy örüljön…” (Préd 3,10-12)

Az igazi öröm pedig minden pillanatban megadatik, ha bele tudunk simulni Isten idejének folyásába, ha nem akarjuk megelőzni, kikerülni, hanem Vele örülünk mindig éppen annak az örömnek, amit Ő ad nekünk, aminek „ideje van”.

                                

Ősz