Újra a női felolvasásról
„Institutio Lectoris et
Acolythi, iuxta venerabilem traditionem Ecclesiae, viris
reservatur.”
(„A lektor és az akolitus intézménye, az
Egyház tiszteletreméltó hagyományának megfelelően, férfiaknak tartatik fenn.”
Kiemelés tőlem.)
♦
Ezt a mondatot VI. Pál (!) pápa írja le
1972-ben (!), Ministeria quedam kezdetű motu propriójában.
Jól tudom, nincs jogi jelentősége napjaink
liturgiájában ennek a gondolatnak, és nincs jogi akadálya annak, hogy a
szentmisén nők végezzék a felolvasói szolgálatot. De talán mégis illő lehet
keresztény életünk és gyakorlatunk minden területén, így a liturgiában is kellő
tisztelettel és szeretettel szívünkbe fogadni a szabályzatok betűje mellett az
egyház hagyományát is, amelyet még a zsinat pápája sem tartózkodott a venerabilis
jelzővel illetni.
A férfiak és nők közötti feladatmegosztás a
liturgiában korántsem jelent valami elferdült „hímsovinizmust”, ahogyan azt
manapság sajnos sokan értelmezik. Inkább tekinthetjük ezt a mindennapi élet
természetes szerepmegosztásainak tükröződéseként. Mert férfinak és nőnek
teremtett az Úr, és csodálatos alkotói bölcsességgel rendezte el férfi és nő
feladatait. Elég a családra gondolnunk. Feladata van a férfinak, feladata van a
nőnek, amit butaság volna felcserélni, a kettő egymást kiegészíti, egymás
nélkül csonka lenne, és így együtt alkot egy egészet.
Nézzünk Máriára, a legcsodálatosabb nőre,
aki mindig tudja, hol a helye. Nézzük csak őt a keresztúton. Nem veszi ki fia
keresztjét a cirenei Simon kezéből, azzal a felkiáltással, hogy „többet
szolgálhasson”. Jól tudja, más az ő feladata. Anyai tekintete távolabbról
kíséri szeretett fiát a legfájdalmasabb úton. S vajon kisebb szolgálat-e ez,
mint a cireneié? Aligha. Enélkül a szeretve kísérő tekintet nélkül éppúgy
összeomlott volna a szenvedő Úr, mint Simon erős vállának kereszthordozó
segítsége nélkül.
Hát valahogy így a liturgiában. Szép, ha férfiak
veszik körül az Igét és a Szent Testet. Miközben nem kicsi a nők feladata sem.
Kissé távolabbról, imádságos anyai szeretettel kísérni a szentmisében
közénkszülető Jézust és minden egyes felszentelt szolgáját – hát van ennél
szebb szolgálat? S mondhatjuk, hogy ez a szolgálat „mulieribus reservatur”,
minthogy az anyai szeretet képességével a Teremtő különösképpen a nőket áldotta
meg.
Persze női felolvasás és
női felolvasás között is vannak különbségek. Más, ha szerzetesnővér áll az
ambónál, és más, ha feltűnő és nem illő öltözéket viselő világi hölgy. Más, ha
férfi felolvasó hiányában valóban a pap segítése a női felolvasás célja, és
megint más, ha két-három ministráns férfi jelenlétének ellenére is
kierőszakolja magának a „jogot” egy nő a „szolgálatra”. Jó lenne, ha éreznék
ezeket a különbségeket a szentmisét bemutató és a szolgálatokat elosztó papok
is.
De
mégjobb lenne, ha ki-ki a szívében érezné, mennyire gazdag és bölcs, mennyire
igazságos és illő, és mennyire tiszteletre méltó az Egyház tradíciója, amelyből
értő és nyitott szívvel sokat tanulhat a mai liturgia.
11 megjegyzés:
Hallod, és te nem hordasz (még) kendőt???
Ha a nő imádkozik vagy PRÉDIKÁL, akkor takarja el a fejét (az angyalok miatt).
Ez a cikk nagyon tetszett, és alapos, jó is ráadásul!!
Köszönet és gratula.
Én köszi! :-)
Hát, a kendővel (még???) kicsit hadilábon állok, de ki tudja, még fejlődhetek :-)
A második világháborúban a nők tömegesen kényszerültek munkába állni, mert a férfiak elmentek a háborúba és ez azt jelenti, hogy nem tartották el a családjukat, mert harcoltak vagy meghaltak. Aztán ez szépen így marad a második világháború után is. Ez nem volt olyan régen, de akkor nagyot változott a világ és a hagyományos évezredes férfi szerep ezzel jelentősen megváltozott. De nem csak ez a probléma, hanem az is, ahogy az anyák a fiaikat kényeztetgetik meg azon igyekeznek, hogy a fiú minél tovább maradjon otthon az ő szoknyájuk mellett. Nem volt az rossz régen, hogy a férfit amikor 18 éves lett igyekeztek az apák a háztól eltávolítani és ösztönözték, hogy alapítson családot, arról nem is beszélve, hogy a nők nagy része nem létesített szexuális kapcsolatot a férfiakkal házasságon kívül, ezért a férfiak megnősültek és családot alapítottak. De egyébként még ma is érdekes a helyzet, mert van úgy, hogy ha megkérdezel a férfit, hogy elvenné-e a barátnőjét,akivel éppen jár, azt mondja, hogy nem, mert ő szűz lányt akar csak elvenni. Ugye nekik szabad mindent a nőnek meg semmit ?
Ma olyan a társadalom, hogy ennek a férfi és női szerepnek egyre kevesebb értelme van, vagy az értelme egyre inkább a biológiai dolgokra korlátozódik, mert ugye ma a darvini evolúciós elmélet szerint a majomtól származtatjuk magunkat és nem Istentől ezért szépen lassan tudományosan bebeszéljük magunknak és a társadalomnak, hogy miért indokolt, hogy úgy viselkedünk, mint az állatok.
Végképp nem értem, hogy milyen ösztöne mondatja azt egy nővel, hogy túrja ki a "pasikat", ha nem a háborúban vannak??
Az én véleményem az, hogy ki olvas fel nem a nemi jelleg alapján kellene eldönteni, hanem a hozzá való tehetség alapján. Egy férfi lehet férfi, attól még olvashatja az Bibliát érthetetlenül és Isten beszédéhez méltatlanul is. (Ha így olvassa és a hívek nem értik, akkor nem is valósul meg valójában az Igeliturgia értelme.) Én láttam is erre példát. Én örülök, hogy nők is olvashatnak és jónak tartom ezt, pont ezért, mert olyan férfiakat is odaengednek olvasni, akik nem tudnak szépen felolvasni.
Egyébként a papoknak nem az a véleménye, ami nekem, mert ők úgy gondolják, hogy a felolvasás egy szolgálat és ezért sokszor nem válogatnak még tehetség alapján sem. Amit az elején írtam tehát az én véleményem erről az egész témáról és ezt nem is változtatom meg, sem a szigorúbb (hogy nő ne olvasson fel) sem az engedékenyebb (mindenki szolgáljon) irányba. De ez persze nem számít semmit, mert a templomban egy adott, misén mindig az van, amit a pap mond, vagy enged.
Hát szerintem éppen hogy tehetség nem kell a felolvasáshoz. Isten igéjét nem szabad „előadni”!!! Nem az a baj, ha valaki ügyetlenül olvas, hanem éppen az a baj, ha valaki szereplésnek fogja fel a felolvasást (bár őszintén bízom benne, hogy ez utóbbi felfogás azért nem létezik a gyakorlatban, még nők között sem…). Csak annyi a lényeg, hogy érteni lehessen a szöveget, erre pedig azért szerintem minden férfi képes...
Régen a ministránsokat képezték, tanították a ministrálásra (jobb helyeken még ma is). És véleményem szerint a ministránsképzésben nem az az elsődleges – bár az is fontos – hogy mikor hova álljon, mikor mit fogjon meg és hova tegyen, hanem legeslegelsősorban a LELKÜLET kialakítása. Hogy tudjam, nem „szerepelni” megyek, és abban a helyzetben teljesen mindegy a személyem is. Hanem „haszontalan SZOLGA vagyok”, és mindennek, amit teszek, az Úrra kell mutatnia.
Annak idején ez egy előszobája volt a papságnak, és úgy hívták: lektor. Nyilván olyan férfiakat avattak lektorrá, akik érthetően beszéltek, sőt énekelték a Szentleckét!
Egyszer tanúja voltam egy faluban egy olyan felolvasásnak, amikor egy 18 éves "kiscsaj" körömcipőben a templom másik végéből VÉGIGKOPOGOTT magát riszálva az ambóig. És szépen olvasott föl. Na most ezzel, illetve Ildikó véleményével én nem tudok egyetérteni...
Sajnos nem minden férfi tud érthetően felolvasni, és van olyan is, aki még érthető, de nem méltóan, mert vagy flegmán vagy saját hatalmas egoja sugározódik át az olvasásnál. Ez elég szomorú de így van. Arra is van példa, hogy a lelkület kialakításánál néha lehet fontosabb egy apró részlet is,mint pl. az, hogy a ministráns úgy tegye le a földre a csengőt csengetés után, hogy a pap ne essen el benne mikor az Oltáriszentséggel a kezében az oltár körül járkál.
Az előadással kapcsolatban meg az jutott eszembe, hogy két előadóművészt is ismerek miséről és még egyiket sem láttam felolvasni, ellenben plébániatemplomokban elég sok érthetetlen olvasást hallottam hétköznapi emberektől. Sokszor a hangosítás is rossz és az illető is az orra alá motyog és ez már önmagában is elég, hogy az ember na hallja amit kell. Valószínű a megoldás az lenne erre a felolvasási dologra, hogy olyan embereknek kellene csinálni, akiket egy kicsit előtte tanítanak erre, olyasmi szakemberek, akik mondjuk a sajtóreferenseket is tanítják, akkor nagyjából egységes arculata lenne ennek a felolvasás dolognak az Egyházon belül és nem jönne át a felolvasó személyisége annyira amikor éppen felolvas, de ez egy teljesen más rendszer lenne.
Hát igen. Arról a rendszerről beszélsz, amit a II. Vatikáni Zsinat után SZÉTVERTEK...
Nincsen idő sajnos arra, hogy a papok még arról is gondoskodjanak, hogy így csinálják a felolvasást, meg így kiképezzék a felolvasókat meg a másik az, hogy nem is lehet annyira válogatni a hívek között, mint régen, amikor sokan jártak templomba. Falun meg még rosszabb a helyzet. Aztán van egy olyan vetülete is a dolognak, hogy ha valaki odamegy egy paphoz és azt kéri, hogy hadd olvasson fel és a pap visszautasítja, hát az nem esik annak az embernek túl jól és sajnos vidéken nagyobb az egymástól való függés, meg ez valahol kapcsolódik a keresztényi szeretethez is egy picurt. Szóval nem olyan egyértelmű és könnyű azért ez. Egyébként szerintem itt nem az a baj, hogy a II. Vatikáni zsinat után szétvertek valamit vagy sem, hanem inkább az, hogy változott a világ. Ha most érvényben lenne a II. Vatikáni zsinat vidéken egy kis faluban akkor sem lehetne sok minden megoldani és még az is lehet, hogy úgy "védekezne" az Egyház, hogy akkor inkább miséket hagynának el, ha nem tudnák úgy megcsinálni, ahogy elő van írva. A nincsen mise helyett, meg mindenképpen jobb az ami van, hogy lehet Jézussal találkozni. A másik az, hogy a latin nyelv az gond lenne. Én valószínű nem mennék annyi misére ha latin mise lenni, mint amennyire így, most járok, hogy magyarul van a mise.
Én búcsúzom is tőletek ezzel az utolsó beírással. Mindenkinek minden jót kívánok és Isten áldását ! Ildikó
Remélem, a búcsúzás nem szól hosszú időre! Szomorú lennék ez esetben... :-(
Más: nehéz nekünk ezt elképzelni, de ha nem történt volna a reform, akkor természetes lenne a latin nyelv, és nem is tudnánk másképp elképzelni, eleve úgy tanultuk volna meg a liturgiát. Meg gondolom az egyéb sajátosságokkal is így van ez. (nekem például a hagyományos liturgiából a papnak az oltár felé fordulása az az elem, amit a legnehezebben tudtam/tudok elfogadni, de gondolom, ha ebbe nőttem volna bele, akkor eszembe se jutna, hogy lehetne másképpen is.)
De félreértés nehogy essék, én nem azt gondolom, hogy az lenne a jó, ha hipp-hopp hirtelen kizárólag csak régi rítusú misék lennének. Egyszerűen csak nagyon hálás vagyok, hogy megismertem ezt a formát is, minden alkalommal nagyon sokat ad hozzá a hitem jobb megértéséhez és átérzéséhez. Szóval, örülök, hogy van!!!
Megjegyzés küldése