Köztünk élő, csendes szentek

(Nagyszüleim emlékére)

Ki mehet fel az Úr hegyére?

Ki állhat meg az ő szent helyén?

Az, akinek keze ártatlan, akinek szíve tiszta.

Aki magát hiúságra nem adja,

S nem tesz hamis esküt.

(Zsolt 24)

Kanonizált szentjeinkben közös, hogy egyház-szerte ismerjük őket; hallhatunk, olvashatunk róluk, tiszteljük őket. Akár valami nagy dolgot alkottak, akár a „kis úton” követték hűségesen az Urat, életszentségük nem maradt rejtve. Valaki vagy valakik feljegyezték életüket, csodáikat, vértanúságukat, vagy éppen mindennapi egyszerű, hűséges Krisztus-követésüket. Példaképeink ők, nagy testvérek, útjelzők. Jó, hogy vannak ők nekünk!     

De az üdvözültek népes serege nemcsak a kanonizált szentekből áll. Mellettük vannak mindazok, akik rejtetten, csendességben éltek itt a földön, nem tettek semmi különöset, csak éppen élték az életet, úgy, ahogy azt számukra Isten kijelölte.

Akik élték az életet ott, ahová Isten állította őket. Meghallották és befogadták az Igét, éltek annak fényében, de nem hivalkodtak ezzel, s nem tartották magukat különbnek másoknál. És amikor a világ úgy fordult, hogy kereszténynek lenni „nem szabadott”, akkor az Úr nevét negyven évre mélyen elrejtették szívükben – nem lettek vértanúkká, de lettek életükkel élő tanúivá annak az életnek, annak az erkölcsnek, annak a szeretetnek, amelyet Jézustól tanultak. Csendességben és szeretetben neveltek ha nem is gyakorló keresztény, de tisztességes és becsületes gyerekeket és unokákat. S ez is nagy dolog!

Nem veszekedtek senkivel és nem bántottak senkit. Életüket a békére és a békességre rendezték be.

Számtalan nehézségben, megpróbáltatásban volt részük, és nem kérdezték: „miért”. Átéltek háborút, forradalmat, veszteséget, kórházat, betegséget. És nem kérdezték, miért nem lehet könnyebb a kereszt.

És soha nem engedték el életük társának – egymásnak – kezét, mindaddig, amíg az Úr – egy rövid időre – el nem választotta őket a testi halál által, amely számukra, úgy hiszem, csak egy ajtó a keskeny ösvény végén, mely a tágas legelőre nyílik.

Hiszem, hogy most is, ma is élnek közöttünk „szentek”. Vegyük észre őket, figyeljük életüket. S ha Isten kiszólítja őket közülünk, merjük kérni közbenjárásukat mindennapi jobbáválásunkért, életszentségre hívó utunk hűséges járásáért.

Az ilyen áldást nyer az Úrtól

S irgalmat Istenétől, oltalmazójától.

(Zsolt 24)